fbpx

Álomból rémálom

Kövess Facebook-on is!

For English version, please click here

Jelentkeztem, ötszáz emberből – nyolc társammal együtt – alkalmasnak találtak, felvettek, nem engedtek el vizsgázni, majd tízmilliókra pereltek, amiért nem fejeztem be a képzést. HungaroControl, Magyarország, 21. század.

Az előzmények

Az egész gyerekkoromban kezdődött. Mint nagyjából minden valamirevaló óvodás fiú, kukás akartam lenni. Akkor még nem tűnt fel, azonban felnőtt fejjel visszagondolva már vitathatatlan jelei voltak annak, hogy a családom bár finoman, de próbált biztosabb egzisztenciát nyújtó lehetőségek felé terelni, így idővel feladtam ezt az irányt. Általános iskolában érett meg a gondolat: pilóta akarok lenni. Imádtam a repülőket és a repülést; édesapám egyik hobbija a sárkányrepülés volt, így volt alkalmam viszonylag fiatalon megtapasztalni az érzést, ami azonnal magával ragadott. Tizenhárom éves voltam, amikor egy pályaválasztási orvosi vizsgálat alkalmával kiderült, hogy színtévesztő vagyok. Egy kisebb világ omlott össze bennem, hiszen amellett, hogy emiatt nem lehettem sem villanyszerelő, buszsofőr és hentes, sajnos pilóta sem. A következő években tanácstalan voltam. Leérettségiztem, és fogalmam nem volt, mihez kezdjek. Egy dolgot tudtam: tanulni akarok. Érdekelt a környezetvédelem, és foglalkoztattak a fenntartható fejlődés akkoriban már körvonalazódó problémái, így jelentkeztem az ország első, szülővárosomban – Veszprémben – működő környezetmérnök képzésére. Pár hónappal később felhívott egy ismerősöm azzal, hogy őt érdekli a légiforgalmi irányítás (fogalmam nem volt, hogy mi az), és megbeszélte, hogy megnézhet egy teljes műszakot, de nincs autója, megtenném-e, hogy elviszem Budapestre? Az egész napot vele töltöttem a ferihegyi reptér irányítótornyában és radarirányító központjában, ahol azonnal szerelmes lettem a szakmába és eldöntöttem, hogy nekem ott kell dolgoznom. (Őt később aztán nem vették fel, és őszintén azt gondolom, hogy így járt a legjobban.)

Szóval utánajártam és kiderült: a Magyarországon monopolhelyzetben lévő állami cég, a HungaroControl Zrt. egy bonyolult és nehéz, többlépcsős kiválasztási eljárás után, egy kétéves tanfolyam keretein belül saját maga képzi a jelölteket. Akkoriban a képzésre való jelentkezés feltétele egy – lehetőleg – mérnöki diploma és egy középfokú angol nyelvvizsga volt. Nyelvvizsgám már volt, így úgy döntöttem, befejezem az egyetemet és azonnal jelentkezem a képzésre. Mivel időközben eltörölték a diplomát mint előfeltételt – véleményem szerint azért, mert nem volt elegendő számú, megfelelő képességekkel rendelkező jelölt (ez a történtek fényében egyébként még egy érdekes kérdés lehet a későbbiekben) –, még az egyetem alatt beadtam a jelentkezésemet.

2009. július 23. – a Nagy Nap

Akkoriban a korábbi vezérigazgató ötlettárában még nem szerepelt a részeg holland turisták zenei fesztiválokon történő óriáskerekeztetése és dodzsemeztetése, mint zseniális és nyilvánvalóan fillérekből megvalósítható marketingeszköz a légiforgalmi irányítók hatékony toborzására, igaz, egyúttal az azóta kegyvesztett Kuna Tibor érdekeltségébe tartozó cégekhez (Young&Partners, Trinity) és a polgári körökhöz kapcsolható Szövetség a Nemzetért Alapítványhoz sem röpködtek még a 65 illetve 320 milliók a légiforgalmi irányítás népszerűsítésére – például a Palóc Madonnák gálaesten vagy a Hadikfalvi betlehemes keretein belül.

A Szövetség a Nemzetért Alapítvány által, a légiforgalmi irányítás népszerűsítésére szervezett rendezvények és látogatottságuk
Forrás: https://demetermarta.hu/dm-hungaro-alapitvany-2/

Szóval mivel nekem még nem volt lehetőségem ilyen nívós szakmai rendezvényeken informálódni a jelentkezés menetéről és a képzés feltételeiről, így maradt az alábbi, unalmas részletekbe (mint például a képzés 18,8 milliós díja) nem bonyolódó weboldal.

A HungaroControl Zrt. weblapjának felhívása jelentkezésre 2009-ből

Jelentkeztem tehát a megadott e-mail címen és vártam. Hamarosan meg is kerestek és vázolták a felvételi eljárás menetét, ami egy több hónapos, négy szakaszból álló kiválasztás volt. Speciális, irányítójelöltekre kidolgozott számítógépes teszt, orvosi alkalmassági vizsgálat, pszichológiai vizsgálat és egy interjú. Körülbelül 500 jelentkező közül néhány hónap alatt kiválasztottak kilenc embert – úgy emlékszem, tizenkettőt akartak felvenni, de nem volt annyi alkalmas jelentkező. Én nagyjából fél évvel a jelentkezésem után, 2009. július 23-án kaptam az e-mailt: felvettek.

Tisztelt Kaszás Gábor!

Tájékoztatom, hogy a 2009. évi légiforgalmi irányító tanfolyam kiválasztási eljárását lezártuk. A döntés értelmében Ön felvételt nyert, így megkezdheti a várhatóan 2009. október 5-én kezdődő képzést.

Gratulálok!

Tehát úgy döntöttek, hogy megfelelek a kiválasztási eljárás követelményeinek. Ez később még fontos részlet lesz.

A képzés

2009. október 2-án, egy pénteki napon összepakoltam az addigi veszprémi életemet egy autóba, és egy letörölhetetlen vigyorral az arcomon elindultam Budapestre, – hátrahagyva a családomat, a barátaimat, és a hobbimat: egy általam életre hívott, szárnyait bontogató, de már országosan koncertező zenekart –, hogy valóra váltsam a legnagyobb álmomat: légiforgalmi irányító legyek. A hétvégét azzal töltöttem, hogy otthonossá tegyem szerény albérletemet, illetve vasárnap még vonatra ültem, és “lepróbáltam” a reptérre vezető utat, nehogy már az első napon gond legyen.

2009. október 5-én, reggel 8-kor kellett megjelenni a HungaroControl Zrt. Igló utcai központjában. Mondanom sem kell, hogy legalább háromnegyed órával korábban már ott ültem a recepción. 8:05-kor már abban a teremben találtam magam nyolc társammal, amiben a következő fél évben időnk nagy részét töltöttük. Kisebb-nagyobb adminisztratív teendők után megkaptunk két szerződést, egy tanulmányit és egy felnőttképzésit, hogy nézzük át és írjuk alá. Itt rögtön két meglepetés is ért minket: az egyiknek itt még nem tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget, bár gyors fejszámolással rájöttünk: szűk esztendőknek nézünk elébe. Kiderült ugyanis, hogy a korábban már belinkelt weblapon és a szerződésben is szereplő “füllentéssel” ellentétben az ösztöndíj valójában nem ösztöndíj (hiszen az ösztöndíj jogilag adómentes), így két éven keresztül havi bruttó 120.000 Ft-ból kell majd megélnünk. Ez nettó 87.915 Ft. Az átlagkereset akkor nettó 124.100 Ft volt (Forrás: KSH). Tehát vidékiként az országos átlagkereset 70%-ából kellett megélnem albérletben, Budapesten. Szabadidőmben (ebből nem sok volt az oktatás és az otthoni tanulás mellett) angolt tanítottam, így tudtam túlélni. Ezt soha senkinek nem árultam el, de így is volt egy olyan nap, amikor annyi pénzem volt (mert egy tanítványom épp lemondta az aznapi órát), hogy el kellett döntenem: tejfölt, vagy sót veszek a spagettire, amit főztem. Érdekességként jegyzem meg, hogy például Maastrichtban az irányítójelöltek ösztöndíja akkoriban 1.300/1.800/4.000 Euró volt a tanfolyam különböző szakaszai alatt.

A másik meglepetés a képzés díja volt. Megakadt a szemünk azon a

18.864.705 Ft-on,

amit a következő mondat szerint a cég természetesen átvállal, cserébe pedig a képzés elvégzése után a vizsgázott hallgatók légiforgalmi irányítóként dolgoznak a társaságnál. 20 és 30 év közötti fiatalok voltunk, és ki merem jelenteni, hogy egyikünk sem tudott volna kifizetni ekkora összeget, ezért megkérdeztük, hogy elvihetjük-e megnézetni a szerződést jogásszal egy napra, de azt a választ kaptuk, hogy ezt ma alá kell írni, viszont nyugodtan tegyük meg, soha senkitől nem kértek még vissza semmit, ez csak azért van a szerződésben, hogy ha valaki nem jár be, nem veszi komolyan a képzést, akkor legyen jogi lehetőségük. Elhittük, mert minden vágyunk volt, hogy légiforgalmi irányítók legyünk, és elhittük, mert ez egészen a kirúgásomig így is volt. Erről később az akkori vezérigazgató így nyilatkozott a bíróság előtt:

Forrás: Bírósági jegyzőkönyv, 2015. október 19., HungaroControl kontra Kaszás Gábor
(nyilvános tárgyalás)
2009-ben 36.828 amerikai dollárért a Harvardon is tanulhattam volna; ez akkori árfolyamon 8.654.000 Forint volt. Ha nem a HungaroControlhoz jelentkezem, két év alatt maradt volna a zsebemben másfél millió forint. Igaz, az csak a Harvard.

Tehát aláírtuk, mert eszünk ágában nem volt nem komolyan venni a képzést. Ez a szakma hivatás, sőt, szerelem. Képtelenség munkának tekinteni, és azt hiszem, ebben a világ összes légiforgalmi irányítója egyetértene velem.

Egy háromnapos vidéki csapatépítő után fél év elméleti képzés következett. Túlzás nélkül világszínvonalú oktatás, világszínvonalú oktatókkal. Sajnos az ezt követő, szintén kb. hat hónapos szimulátoros képzésről már nem tudom ugyanezt elmondani. Véleményem szerint “mi a faszt csinálsz, baszd meg?”-től repülőgépeket irányítani még senki nem tanult meg. Egyszer – egyébként teljesen kulturált módon – szóvá tettem a hangnemet és azt, hogy a szimulátoros képzés legelejétől sokkal nehezebb és bonyolultabb feladatokat kapunk, mint a tantervben előírtak, az értékelőlapjainkon azonban ez nincs feltüntetve. Válaszként annyit kaptam a hatáskörét rendszeresen túllépő, a kialakult helyzetért egy személyben felelős gyakorlatvezetőtől, aki bár munkaköre alapján nem tehette volna meg, folyamatosan szembement az oktatóink véleményével is, hogy hogy képzelem, hogy megkérdőjelezem a sokéves tapasztalatát. A menedzsment, aki akkor még csak legfeljebb a nevünket ismerte, így rendszeresen annyit látott, hogy papíron egyszerű feladatokat rendre gyenge eredménnyel teljesítünk. Az eset utáni első szöveges értékelés már konkrét hazugságot is tartalmazott: a gyakorlatvezető azt írta le, hogy saját bevallásom szerint annyira izgulok, hogy a gyakorlatok elejétől a végéig görcsben van a gyomrom. Egyrészt van annyi eszem, hogy ha ez így lett volna sem mondom épp annak az embernek, aki, ahol lehet, arra játszik, hogy megnehezítse a dolgunkat, másrészt nem volt így. Az értékelésbe természetesen nem volt jogom beleszólni vagy nem egyetérteni vele, így az ezzel a tartalommal került a vezetőséghez. Nagy nehezen, de a fenti körülmények ellenére is sikerült levizsgáznom és befejeznem a szimulátoros szakaszt.

Reptérlátogatáson a képzés elején
2009. november

2010. december 18-tól, a szimulátoros képzés után úgynevezett on-the-job training (OJT) következett. Ez tulajdonképpen éles irányítás, valódi repülőgépekkel, valódi pilótákkal és mindegyikük mögött valódi utasokkal. A légiforgalmi irányítók Magyarországon 12 órás műszakokban dolgoznak, 7-19, illetve 19-7 óráig. Egy nappalos és egy következő napi éjszakás szolgálat után három nap szünet következik. Egy műszakban összesen azt hiszem 9 órát dolgozhatnak maximum, általában 45 és 90 perces úgynevezett beülések vannak, ezek jelentik a konkrét, radar előtti munkavégzést. Az ilyen beülések között pihenőidő van, így telik el egy-egy adott műszak. A napon belüli beosztás előre elkészül, így műszak elején már tudja az adott irányító, hogy mikor kell dolgoznia. A szimulátoros szakasz után, folytatódó negatív értékelések mellett többször megkaptam, hogy nem látják a fejlődést és a rutint a munkámon. Felteszem az álnaiv kérdést: lehet, hogy azért, mert volt olyan műszak, hogy 45 percet dolgozhattam a 12 órából? Vagy mert a kilenc hónap alatt, amit a munkahelyi gyakorlaton töltöttem, átlagosan 3,1 órát engedtek dolgozni a 12-ből? Többször jeleztem, hogy szeretnék több időt dolgozni, mert napi 1-2 óra munkával nem tudok rutint szerezni – aminek a hiányát egyébként a szememre vetették. Ígéreteket és kifogásokat kaptam, változás azonban nem történt. Összehasonlításként: az a gyakornoktársam, aki utánam a legkevesebb órát irányíthatott, műszakonként átlagosan 4,5 óra lehetőséget kapott. Ez közel másfélszeres különbség, így a gyakorlati képzés teljes idejére vetítve nagyjából 140 órával több lehetősége volt megszerezni azt a bizonyos rutint. Kilenc hónap telt el így és éreztem, hogy ilyen körülmények mellett nem tudok fejlődni, de az oktatások és értékelések stílusából egyben az is nyilvánvaló volt, hogy nem is cél a fejlődésem elősegítése. Az egyre inkább erősödő gyanúm végül beigazolódott.

Felmondás HungaroControl módra

2011. szeptember 19-én reggeli műszakomat kezdtem, és meglepődve tapasztaltam, hogy nem szerepelek a beosztásban. A vezető oktatóm nem mondta el az okát, azt mondta, foglaljam el magam. Fél kilenc környékén a szakmai főosztály vezetőjének titkárnője keresett telefonon és közölte, hogy menjek át a módszertani osztályra, hátha ott dolgozhatnék. Értetlenkedve visszakérdeztem, mire kiderült, ő már azt hitte, tudom, hogy nem engednek vizsgázni és nem folytatják a képzésemet. Felmentem a főosztályvezetőhöz, leültetett és elmondta, hogy elértem a gyakorlati képzés 300 órás szintjét (ez a hatóság által előírt minimálisan kötelező óraszám; én egészen pontosan 306 órát teljesítettem) és nem folytatják a képzésemet, mert az oktatóknak az a véleménye, hogy nem hozom az elvárt szintet és szerintük nem felelnék meg a vizsgán.

Kaphattam volna több órát? Igen, a Képzési szabályzat ezt megengedi, ahogy a csoportomból mindenki kapott, hiszen senki nem vizsgázott le 300 óra teljesítése után. És igen, nem egy olyan esetről is tudok, amikor az illető kapott plusz órát, mégsem tett sikeres vizsgát, de a lehetőséget velem ellentétben legalább megkapta. Ugyanis:

  • a 300 óra nem azt jelenti, hogy az után le kell tudni vizsgázni, hanem azt, hogy az előtt nem lehet;
  • egyik társam sem volt vizsgára kész állapotban 300 óránál, hiszen az, akit először vizsgára engedtek 340 órát teljesített;
  • volt olyan gyakornoktársam, aki ennél jóval több óra után megbukott a legutolsó vizsgán – ami tulajdonképpen már csak formaság lenne, hiszen semmi más nem történik, minthogy a légügyi hatóság embereivel kiegészült oktatói gárda előtt a gyakornok bizonyítja, hogy tud légiforgalmat irányítani –, majd újra engedték vizsgázni és azóta is dolgozik.

Kérdésemre, miszerint van-e bármilyen felülvizsgálatra lehetőségem, azt a választ kaptam, hogy én nem leszek irányító a HungaroControl Zrt-nél. Tehát hamar egyértelművé vált, hogy mivel állok szemben. Letett elém egy – a HR vezetőnek szóló – levelet, amiben többek között ez állt:

Bár Kaszás Gábor mindent megtett annak érdekében, hogy eleget tegyen a követelményeknek (…) nem éri el azt a szintet (…) ezért (…) nem kívánják képzését folytatni.

Ezek után közös beszélgetés következett a már említett szakmai vezetővel és a HR igazgatóval. Kiderült, hogy bár az addigi sokéves gyakorlat azt mutatta, hogy ha valaki a saját kiválasztási eljárásuk ellenére később nem felelt meg az elvárásoknak, akkor semmilyen visszafizetésre nem kötelezték, sőt, általában más pozícióban munkát is ajánlottak a képzésből kizárt gyakornoknak a cégnél, az új vezetés (a 2010-es kormányváltás után lecserélték a menedzsmentet) ezen változtatni kíván, és az addig kapott ösztöndíjat és lakhatási támogatást, közel 2,5 millió forintot vissza kell fizetnem. Kivéve – és itt kezdett érdekes lenni a történet –, ha aláírok egy kérelmet, amiben én magam azt állítom, hogy nem tudom kezelni a stresszt munka közben, és ezért kérem a saját orvosi vizsgálatomat egy, az általuk megjelölt szakpszichológusnál, mert akkor kapok egy igazolást, hogy pszichológiai okok miatt orvosilag nem vagyok alkalmas az irányításra és így mentesülök a visszafizetés alól. Azt, hogy mennyire fogalma sem volt egyik osztálynak arról, hogy mi zajlik a másikon, jól mutatja, hogy pár nappal később felhívott a HR egyik munkatársa azzal, hogy hallja, mire készülök, és kvázi megfenyegetett, hogy ha ezt megteszem, biztosan nem kapok más munkát a cégnél. Mivel ez az egész eljárás több mint gyanús volt, másrészt 29 évesen nem akartam olyan szakvéleményt, amiben pszichológiailag bármire is alkalmatlannak minősítenek a valóságtól függetlenül, ezért bár a nyilatkozatot aláírtam (kizárólag azért, mert egy példányban készült, és az nálam volt – azzal kellett volna megjelennem a “vizsgálaton”), de azzal már egy, a szakmában elismert hatósági főorvoshoz, Dr. Hardicsay Gáborhoz mentem és kértem a saját pszichológiai vizsgálatomat azért, hogy a valós képességeimről képet kapjak. Kecskemétre, többek között a korábbi Malév pilóták alkalmasságát vizsgáló szakpszichológushoz, Hornyik Józsefhez irányított, akinél több órán keresztül minden rendelkezésre álló tesztet elvégeztem, (sokkal többet és magasabb szinten, mint amit egyébként elvárnak az irányítói képzést megelőző alkalmassági vizsgálaton), és aki később háromoldalas szakvéleményben nyilatkozott az átlagon felüli képességeimről.

A pszichológus szakvéleményének összefoglalója

Tehát világossá tették, hogy hiába hangzott el az első napunkon, a szerződés aláírásánál, és hiába volt az a gyakorlat is, hogy soha, senkitől nem kértek vissza pénzt akkor, ha nem fejezte be a képzést, ki kell fizetnem az addig kapott ösztöndíjat és lakhatási támogatást. Az is elhangzott, hogy ha ezt megteszem, akkor a 18,5 milliós teljes összeget nem kell. Jogi ismeretek híján, és megijedve a közel húszmilliós összegtől, azt nyilatkoztam, hogy a 2,3 milliós összeget részletekben visszafizetem. Azt mondták, a nyilatkozatom alapján összeállítanak egy megállapodást és jelentkeznek. Időközben azonban jogi segítséget kértem és azt a tanácsot kaptam, hogy ne írjak alá semmilyen visszafizetésről szóló megállapodást, hiszen ezzel elismerem a kirúgásom jogosságát.

Néhány nappal később felhívtak, hogy a megállapodást elkészítették, menjek be aláírni. 2011. november 15-én meg is jelentem, és nyilatkoztam arról, hogy ügyvédi tanácsra a megállapodást ezzel a tartalommal nem írom alá. Egyhetes határidőt kaptam arra, hogy a döntésemet megfontoljam és nyilatkozzak, hogy hogyan szeretném rendezni a helyzetet. 2011. november 22-én, napra pontosan egy héttel később megjelentem, és írásban azt nyilatkoztam, hogy a közös megegyezéssel történő felmondást aláírom azzal, hogy semmilyen fizetési kötelezettség nem terhel. A megjelenésről jegyzőkönyvet kértem és kaptam a HR munkatársától, aki ezek után azt mondta, majd jelentkeznek. Több hónap csend következett. Eközben én három alkalommal kértem telefonon időpontot a vezérigazgató titkárságán az akkor egyébként alig egy éve regnáló Szepessy Kornélhoz. Abszolút jóhiszeműen szerettem volna beszélni vele arról, hogy hogyan zajlik a magyar légiforgalmi irányítók képzése a vezetése alatt, hiszen szinte biztos voltam benne, hogy ilyen rövid idő alatt nem láthatott bele abba, ami a szigorú szabályzatok és előírások mögött valójában folyt és azt gondoltam, nem is lett volna felhőtlenül boldog, ha tudta volna, hogyan “képzik” a jövő légiforgalmi irányítóit. Egyik alkalommal sem kaptam visszajelzést, így negyedszerre, e-mailben is megpróbálkoztam. Válaszában Szepessy Kornél azt írta, úgy ítéli meg, hogy Társaságuk velem szembeni eljárása méltányos és korrekt volt, és ha változtatni kívánok a magatartásomon és vállalom, hogy visszafizetem a 2,3 millió forintot, akkor keressem újra. Nem tudom, hogy ennyi-e a vezérigazgató úr óradíja, vagy mi az összefüggés a két dolog között, mindenesetre érdekes. Tényleg, Kedves Olvasó! Te mennyit fizetnél, hogy a főnököd hajlandó legyen veled beszélni?

Jogi szempontból érdekes részlet, hogy a Tanulmányi szerződésünk határozott időre, két évre szólt, és amikor közölték, hogy nem folytathatom a képzést, körülbelül három hét volt a lejáratáig, ezért azt mondták, hogy nem mondanak fel, csak megvárják, hogy lejárjon és nem hosszabbítják meg (a gyakornoktársaim szerződésén hosszabbítottak, és így folytatódott a képzésük). Olyannyira nem mondtak fel, hogy a mai napig megvan a belépőkártyám. Közel négy hónappal később, 2012. január 24-én kaptam egy levelet, amiben felmondják az amúgy hónapokkal korábban lejárt szerződést arra hivatkozva, hogy nem fejeztem be a képzést – azt a képzést, aminek az utolsó vizsgájára ők nem engedtek el –, ezért szerződést szegtem, egyúttal felszólítanak, hogy 15 napon belül utaljak át 18.284.155 Ft-ot.

Kafka elégedetten csettintene

Nem fizettem. Úgy gondolom, hogy ha egy cég a saját kiválasztási eljárását követően alkalmasnak talál a saját képzésére (úgy, hogy eközben nagyságrendileg 500 jelentkezőből 491-et nem talál alkalmasnak), majd saját hatáskörben, felülvizsgálati lehetőség nélkül úgy dönt, hogy szintén szerinte mégsem vagyok alkalmas, akkor vállalnia kell a korábbi – ezek szerint hibás – döntésének anyagi következményeit. Két évet elvett az életemből egy olyan képzés, aminek ismeretanyagát sehol máshol nem tudom hasznosítani, főleg úgy, hogy bár minden vizsgán megfeleltem, a végső vizsgára ők maguk nem engedtek el. Két évet kidobtam az életemből, feladtam a tanulmányaimat, a veszprémi életemet, fillérekből éltem, hogy megvalósítsam az álmaimat azért, hogy aztán két évvel később először 2,3, majd 18,8 millió forintot követeljenek tőlem.

A fent említett felszólításukra és felmondásukra (még egyszer: egy már három hónapja lejárt szerződést kíséreltek meg felmondani) válaszul nyilatkoztam, hogy a felmondást nem tudom értelmezni, hiszen nincs mit felmondani, illetve közöltem, hogy véleményem szerint nem követtem el a levelükben említett súlyos szerződésszegést, hiszen a képzést azért nem fejeztem be (ezzel szegtem a HungaroControl szerint szerződést), mert ők nem engedtek levizsgázni.

Válaszul munkaügyi pert indítottak ellenem. A kereset lényege: nem fejeztem be a képzést, ezzel szerződést szegtem. Nem vizsgán buktam el, hanem az oktatók véleménye alapján “nem tudom kezelni a stresszt, ideges vagyok munka közben”. Ez volt a véleményük. És mivel Magyarországon nincs olyan szakmai felügyeleti szerv, amely az oktatást is végző légiforgalmi irányítók munkáját szakértőként felül tudná bírálni, így ha az oktató véleménye szerint túl ideges vagy, akkor fellebbezési lehetőség nélkül vége a karrierednek azelőtt, hogy elkezdődött volna. És ha ők így döntöttek, akkor szerződést szegtél, és beperelhetnek. És hét év pereskedés után minden szinten nyernek. Akkor is, ha valótlanságot állítanak, és neked bizonyítékod van erre. Sajnos a bíróság sem fog azzal fáradni, hogy feloldja az ilyesfajta ellentmondásokat.

Néhány ezek közül az igazmondási kötelezettség terhe alatt:

1) A HungaroControl jogi képviselője: “…az alperes a megbeszélt találkozókra nem jött el…”
Aláírt jegyzőkönyvem van arról, hogy megjelentem, ezt a bíróság is megkapta, de nem vette figyelembe.
2) Kifogásoltam, hogy a HungaroControl nem tartotta be a saját Képzési szabályzatát, nem készítette el az egyébként kötelező értékeléseket. Ilyen, az úgynevezett beülések utáni, rövid szöveges értékelésre 306 teljesített órából 3-4 alkalommal került sor. Kötelező továbbá 50 óránként nagyobb lélegzetvételű írásos értékelést készíteni. Ezt a 250 és a 300 óra letelte után is elmulasztották. Az alábbi bírósági jegyzőkönyv-részletekből kiderül, hogy maguk az oktatók, sőt a szakmai főosztály vezetője sem ismeri a Képzési szabályzatot:
Főosztályvezető: “A gyakornoki napló, ahogy mondtam már, arra szolgál, hogy az egyes beüléseket követően a szóbeli értékelésről, ami érdekes, szükséges és fontos, azt a gyakornok abba vezesse.”
Oktató: “A gyakornoki naplót a gyakornoknak kell vezetnie (…) ebbe a gyakornok jegyzetelhet.”
majd később:
“az oktatási naplóba a gyakornok nem jegyzetelhet (…) csak az oktató írhat bele. Bírói kérdésre előadom, hogy ez nem kötelező az oktató részéről, hogy a megjegyzés rovatba beleírjon.”

Ezzel szemben a valóság (részlet a HungaroControl Képzési szabályzatából):

A gyakornok képzéséért felelős OJTI (=munkahelyi gyakorlati oktató – a szerk.) minden képzési időszak után köteles kitölteni a munkahelyi képzési napló megfelelő oldalát, amelyben írásban is részletezi a szóbeli értékelés tartalmát, az összóraszámmal együtt.

3) HR vezető: “…a perbeli időszakban a szerződés úgy szólt, aki kiesik a hallgatói jogviszonyából, illetve az oktatásból, az a képzés teljes összegét köteles visszafizetni.”
Ezzel szemben a szerződés szövege: “…a ténylegesen nyújtott támogatásnak megfelelő összeg megtérítését követelheti.”
4) Viszontkeresetet nyújtottunk be, mivel álláspontunk szerint az állítólagos szerződésszegésem előtt a HungaroControl már szerződést szegett, – így a bíróságnak a cég keresetét el kellett volna utasítania – mivel a szerződésem lejárta előtt az ösztöndíjam egy részét nem fizette ki.
A HungaroControl jogi képviselője: “Ezt a felperes kifizette”
Ez bizonyítottan nem igaz. A bíróság ezt azzal oldotta fel, hogy nem baj, hogy nem fizettek, hiszen most úgyis vissza kellene fizetnem ezt az összeget is.

Mivel egyrészt arra hivatkozva nem folytatták a képzésemet, hogy munkavégzés közben nem tudom kezelni a stresszt, és később azért pereltek be, mert nem fejeztem be a képzést, a már korábban említett pszichológiai szakvéleményt a bíróság elé tártam, azzal azonban nem foglalkoztak érdemben, mert szerintük nem “független” vélemény. Emiatt többször kértem igazságügyi orvosszakértő kirendelését annak megállapítására, hogy vannak-e stresszkezelési problémáim. Ezt viszont a bíróság “nem tartotta indokoltnak”, mert álláspontjuk szerint nem orvosi indokkal távolítottak el. Nem tudom, a stresszkezelés mi, ha nem orvosi indok, azt viszont tudom, hogy mind a pozitív, mind pedig a negatív eredmény nekem kedvezett volna, hiszen ha nem talál alkalmasnak, akkor a szerződés szerint nem kell fizetnem, ha viszont nincs ilyen problémám, akkor a HungaroControl oktatóinak véleménye nem állja meg a helyét.

Másrészt – ahogy már korábban említettem – az is a bűneim közé tartozott, hogy nem látták a rutint és a fejlődést a munkámon (műszakonként olykor 45 perc munkavégzés mellett). Kérdésem egyik egykori oktatómhoz:
“Azt kérdezném a tanútól, hogy emlékszik-e rá, hogy 2011. május, június hónapokban kértem, hadd dolgozhassak többet.”
Válasza: “Igen, volt ilyen. Emlékezetem szerint, talán kétszer is hozzám fordult ezzel az alperes.”
A vezető oktató ugyanerre a kérdésre: “Arra a kérdésre, emlékszem-e valamilyen kirívó, eltérő körülményre az alperes oktatásával kapcsolatban, azt nyilatkozom, hogy az alperes kifogásolta, hogy a beültetések száma, a terhelés nem megfelelő, erről beszéltünk.”
Mindezek ellenére még hónapokig – az eltávolításomig – semmi változás nem történt.

Ez a pár eset csak annak szemléltetése, hogy hogy járt el esetemben a bíróság. Rengeteg ilyen példát tudok említeni, amik miatt egyébként elfogultsági kifogást nyújtottunk be és bírócserét kértünk, ami természetesen nem történt meg.

Néhány részlet a szerződés aláíratásának fentebb már taglalt körülményeiről: (A tanú a szerződést a legelső napon elénk tevő munkatárs.)
“Azt kérdezném a tanútól, arra emlékszik-e, hogy mondott-e olyat a tájékoztató során, hogy korábban senkitől nem kérték vissza a képzési díjat?”
“Igen, ez elhangzott részemről, hogy olyan még nem volt, hogy bárkitől visszakérték volna. (…) Volt 2009 előtt is olyan, hogy valaki nem szerzett szakszolgálati engedélyt, nem teljesítette a képzési feltételeket, de senkitől nem kértek vissza pénzt (…) volt olyan, akivel közös megegyezéssel számolták fel a jogviszonyt, (…) abban nem volt visszafizetési kötelezettségről szó.”

A gyakorlat tehát elismerten az volt a jelentkezésem idején, hogy senkit nem terhelt visszafizetési kötelezettség, így ennek tudatában írtuk alá a szerződést. A felvételem idején regnáló vezérigazgató szavai a tanúvallomásából: “…azt nyilatkozom, hogy az én időmben ilyen visszafizetési kötelezettségre példa nem fordult elő.”
Azonban szerencsétlenségemre “…új vezérigazgató került a felperesi munkáltatóhoz, aki ezt [a szerződést – a szerk.] máshogyan értelmezte.” – ezt már a HungaroControl jogi képviselője mondta. Indoklásuk szerint a közpénzek szigorúbb ellenőrzése miatt nem tehették meg, hogy a fentiek ellenére a sokéves gyakorlatnak megfelelően járjanak el. (A per egyik szakaszában még azt nyilatkozták, hogy a cég bevételei teljes egészében a légitársaságoktól származnak.) Mondja ezt az a HungaroControl, amelyik – a fentiek szerint – rengeteget költ marketingre és toborzásra, miközben néhány hónapja a jelenleg aktív légiforgalmi irányítók csak figyelmeztető sztrájkkal tudták kikényszeríteni a munkakörülményeikkel és munkaidő-beosztásukkal kapcsolatos anomáliák rendezését. A menedzsment hozzáállására jellemző, hogy a megegyezést követően a sztrájkot meghirdető szakszervezet ellen pert indítottak, amit aztán másodfokon – jogerősen – elbuktak.

Jól elköltött (adófizetői?) százmilliók toborzásra: repülőjárat-késések okozói és okai. A HungaroControl előkelő 4. helyen, leginkább munkaerőhiány miatt. Forrás: EUROCONTROL

Végül egy jegyzőkönyvi idézet a vezető oktatómtól:

Az alperes esetében elmondható az, hogy szakmailag felkészült volt, (…) utánanézett, megtanult mindent.

A bíróság végső megállapítása a fentiek ellenére a következő volt: “…az alperes oktatását a felperes a 17/2008. (IV. 30) GKM. rendelet, valamint az ennek alapján kiadott képzési terv maximális betartásával biztosította, a képzésben részt vevő oktatók arra törekedtek, hogy alperes részére a tudást átadják, az értékelést elvégezzék, a teljesítményét szakszerűen, befolyásmentesen értékeljék.”
Vajon miért nem értékelt a bíróság rendkívül fontos bizonyítékokat? Vajon miért fogadott el nyilvánvaló és bizonyított hazugságokat tényként? És végül: vajon hányan jelentkeznének az egyébként is munkaerőhiánnyal küzdő HungaroControl képzésére, ha tudnák, hogy ez megtörténhet velük?

Az ítélet és a jövőkép

Szeretnék valamit tisztázni: nem vitatom, hogy nem vagyok alkalmas légiforgalmi irányítónak. Ez volt az álmom, de beletörődtem, és a jelenlegi munkámat is szeretem. Azzal viszont nem értek egyet, hogy egy cég fiatal felnőttek életét tegye tönkre azért, mert a saját szubjektív véleménye alapján nem foglalkoztat valakit. A HR vezető az alábbiakat nyilatkozta: “Évente indítunk ilyen tanfolyamot. (…) A felperes nyilvánvalóan nem azt célozza meg, hogy ilyen peres eljárásokkal legyen terhelt egy ilyen tanfolyam és annak vége.”
Ezek a mondatok annyiban furcsák, hogy egy utánam következő tanfolyamra például felvettek 15 hallgatót, akikből szintén röviddel a képzés vége előtt kirúgtak 10-et, majd többüktől szintén pénzt követeltek. Azonban birtokomban van egy hangfelvétel, amin az akkori HR-es elárulja, hogy már akkor, amikor felvették a 15 embert és aláíratták velük az akkor már egyébként jóval magasabb összegű, több mint 45 millió forintos szerződéseket, tudták, hogy csak öt emberre lesz szükségük a képzés végén. Tehát a cég HR-esének állítása szerint kvázi tervezetten rúgtak ki tíz embert.

A cég saját újságja, a HCRadar 2013 októberi számában cikket közöl az esetről:

Részlet a HCRadar 2013 októberi számának, Egy vizsgálat margójára című, névtelenül írt cikkéből

Gondolom, a HR említett munkatársa álmodta a hangfelvételen általa elmondottakat és a kijelentései teljesen alaptalanok. A cikk írójában felmerült kérdés azonban bennem is kérdéseket generált: mi lenne, ha az egyetemek mindenféle felülvizsgálati lehetőség nélkül rúgnának ki embereket, majd sok-sok tízmillió forintot követelnének tőlük? Nyilván a világon a legjobb üzlet lenne egyetemeket fenntartani. De vajon hányan jelentkeznének így az egyetemekre?

Ebből a csoportból is indultak perek, 2-3 millió forintos összegekről (érdekesség, hogy a bíróságot például az említett hangfelvétel sem hozta lázba), azonban egy dologban kitüntetett helyzetben vagyok, amit a HungaroControl is elismert: “…nyilatkozott már a felperes jogi képviselője, (…) hogy kizárólag az alperes volt az, akitől a képzési támogatást is visszakérte a felperesi munkáltató, sem az alperes képzését megelőző, sem az alperes képzését követő időszakban ilyenre nem került sor.”
Ezek szerint mégsem volt minden esetben olyan fontos a közpénzzel való felelős gazdálkodás?

Tehát ma, 2019. novemberéig Kaszás Gábor az egyetlen ember az országban, akitől – bár az évek során kötött szerződések vonatkozó szövege közel azonos – a HungaroControl Zrt. a képzés teljes összegét, annak kamatait – immár lassan nyolc évre visszamenőleg –, és perköltséget követel.

A követelést átadta végrehajtónak, aki napra pontosan tíz évvel azután, hogy megtudtam, hogy felvettek, a teljes összeggel inkasszót nyújtott be a folyószámlámra. Ez az összeg folyamatosan kamatozik, az inkasszó benyújtásának idején, 2019. július 23-án már

24.714.490 Ft volt.

Mivel az inkasszó nem járt sikerrel, hiszen nem 25, de 2,5 millió forinttal sem rendelkezem, két hónapja a fizetésem 33%-át levonják.

Ezzel a követeléssel és ítélettel tönkretettek és elvették a jövőmet. Életem végéig azért dolgozhatok, hogy visszafizessek egy olyan összeget, amivel azért tartozom, mert egy magyar állami cég szerint nem vagyok alkalmas arra a pályára, amire eredetileg alkalmasnak talált és amire kiválasztott több száz emberből. Nem lehet megtakarításom, tulajdonom, nem lehet saját otthonom, nem lehet életem. Két évet elvett az életemből a képzés. További hét évet tönkretett a pereskedés. És most a jövőmet is elvették.

Egyetlen lehetőségem maradt, erre kényszerítettek: az emberek segítségét kérem. Egyrészt abban, hogy vigyék hírét annak, hogy hogyan működik ez ma, 2019-ben Európa Magyarországán, így talán az emberek közös erejével és hangjával elérhető, hogy ez megváltozzon, ha már a jog erejével ez nem sikerült, másrészt pedig abban, hogy eljusson ez a kérés minden olyan olvasóhoz, aki bármilyen kisebb vagy nagyobb támogatással segíteni tud ennek az összegnek az összegyűjtésében, hogy kifizessem a HungaroControl által követelt tízmilliókat és visszakapjam az életemet.

Hatalmas összeg ez egy embernek, nekem, az én helyzetemben, azonban ha például 12.500 ember kétezer forintot szán arra, hogy segítsen, már össze is jön ez a közel 25 millió forint. 12.500 ember. Leszel az egyik?


Ha teheted, kérlek, segíts!
Itt teheted meg.
Köszönöm!

Kövess Facebook-on is!